1.- 2. Fejezet

 

 

Első fejezet

 

Fordította: Szilvi

 

Grand Junction, Colorado

 

Cynthia Leighton kilépetta privátteraszra, érezve bőrén a hűvös, száraz levegő bársonyos simítását. A magasan lévő pusztaság első érintése mindig jó érzés volt, szinte érzéki. De néhány óra múlva már tudta, hogy a párás kaliforniai tengerpartra vágyik, testének minden porcikáját kiszáradtnak és aszottnak érezve. Elmosolyodott a gondolatra, és becsukta maga mögött a nehéz üvegajtót.

A ház, amelyben megszálltak, Raphael számos ingatlanának egyike, a modern építészet csodája volt, amely magasan egy sziklás fennsíkon állt. Az ingatlan elejéről páratlan kilátás nyílt egy pazar golfpályára. A buja zöld sáv elég közel volt ahhoz, hogy a vámpírok élvezhessék a kilátást, de elég távol ahhoz, hogy ne fenyegesse őket az a veszély, hogy bárki kíváncsi tekintete vagy eltévedt ütése az ablakoknak ütközik. De az a ház másik oldala volt. A kilátás onnan, ahol ő állt, egészen más volt.

Ledobta a törölközőjét és a köntösét egy nyugágyra, és odalépett a medence széléhez, amely elfoglalta a terasz nagy részét. Gőz szállt fel a vízből, amely türkizkéken csillogott az egyébként sötét éjszakában. A medence végtelenbentűnő szélén túl a Grand Valley mérhetetlen pusztasága látszott, csak száraz sivatag és sziklás hegyoldalak, ameddig a lány ellátott, és csak a távolban pislákoltak néha valaki más házának fényei.

Cyn a kék vízbe bámult, amely mintha egészen a horizontig nyúlt volna. A ház másik végén volt egy második medence is, de ez közvetlenül a fő lakosztály mellett helyezkedett el, és Raphael és Cyn magánhasználatára volt fenntartva. Belevetette magát a vízbe, a meleg víz összezárult a feje fölött, átjárta a pórusait, és egy pillanatra elfeledtette vele, hogy messze vannak az otthoni párás óceáni levegőtől. Felbukkant a felszínre, és szelni kezdte a vizet, gyorsan felvéve a ritmust.

A legtöbb embernek a hegyek és a hó jutott eszébe, amikor Coloradóra gondolt. Így volt ezzel Cyn is. Raphaelnek volt egy háza Boulderben, és egy kisebb Vailben is. Mindkét helyen jellemzően komoly hóesés volt telente. De itt, a Grand Junction magasan fekvősivatagában nem annyira. Rengeteg hegy volt, és igen, tényleg hideg volt, de a hó nem volt túl gyakori, csak néhány centi évente. Simán mozgott a vízben, a végtelen széllel párhuzamosan úszott, oda-vissza, amíg az izmai égni nem kezdtek.

Saját úszásának fojtott hangjain keresztül meghallotta a tolóajtó kinyílásának halk zörejét. Egy gyors pillantást vetve abba az irányba, amikor megfordult, Raphaelt látta az ajtóban állni. A férfi elmosolyodott, de mielőtt bármit is mondhatott volna, megcsörrent a telefon, és mire a lány legközelebb odanézett, a férfi már visszatért a szobába, hogy felvegye.

Cyn úgy gondolta, hogy biztos valami szupertitkos vámpírügyről van szó, ha nem akarta kint folytatni a beszélgetést, még ezen a privát és meglehetősen elszigetelt teraszon sem. Persze a hangok a magasan fekvő sivatag ritka levegőjében is távolra szálltak.

Cyn befejezte az utolsó kört, és felemelte magát, majd kilendült a medencéből. A levegő sokkal hidegebb volt most, hogy teljesen vizes volt, a medence meleg hőmérsékletű vize ellenére is, vagy talán éppen azért. Az ajtó melletti székhez sietett, ahol a holmiját hagyta, és befelé pillantott, miközben magára húzta a köntösét. Raphael még mindig telefonált, de felnézett, és pillantása találkozott a lány tekintetével, egyik ujját felemelve jelezte, hogy hamarosan érkezik.

Cyn megvonta a vállát, és felkapott egy törölközőt a vizes hajára. Heves remegés futott végig a testén, és már éppen eldöntötte, hogy ideje lenne egy forró zuhanynak és valami melegebb ruhának, amikor kinyílt az ajtó, és kilépett Raphael.

– Milyen volt az úszás, lubimaya?– Elvette tőle a törölközőt, és gyengéden törölgetni kezdte a haját.

– Jó – mondta a lány a férfi mellkasának dőlve. – Épp azon voltam, hogy...

Hallotta a puskalövés robaját, és megfordult, hogy a földre lökje Raphaelt, de a férfi már átölelte a karjával és magával rántottaa fapadlóra. Két másodperccel később már Juro is ott volt, Raphael és Cyn elé vetette magát, amikor egy második lövés zavarta meg a magasan fekvő pusztaság békéjét.

A lövés még visszhangzott, amikor Cyn próbálta kihúzni magát Raphael karjainak gubójából és meglökte a férfit.

– Befelé! – sziszegte. – Be kell menned!

– Befelé! – dörmögte Juro szinte egyidőben vele. – Mielőtt sikerülne neki egy harmadik lövés is!

Raphael szorosabban magához vonta Cynt.

– A parancsomra, Juro! Együtt megyünk!

Juro szótlanul bólintott, a szeme sötétsárgán csillogott, miközben a medence szélén túli szénfeketeséget fürkészte, megpróbálva a lehetetlent, és megtalálni a lövészt.

– Készülj – mondta Raphael. – Most! – Felállt és elindult, miközben Cyn izmai még mindig csak megfeszültek a parancsra. Szinte cipelte őt, kihasználva a vámpírsebességét, berohant a házba, Juro pedig egy kisebb hegyet képezve mögöttük, testével és életével védte ura hátát.

Amint bejutottak, azonnal eltávolodtak az ablakoktól. Az üveg golyóálló volt, de manapság még a golyóálló üveg sem tudott mindenféle golyót visszaverni. És egyikük sem akart időzni azzal, hogy becsukja az ajtót. Ehelyett egyenesen átsiettek a lakosztály sötét külső szobáján, és behúzódtak a konferenciaterembe, amelynek nem voltak ablakai, és ahol egy komplett kommunikációs konzol állt.

Juro már a mobiljába beszélt, amikor beléptek a konferenciaterembe, és sorolta a parancsait. Cyn hallotta, ahogy a vámpírok végigszáguldanak a folyosókon, hallotta a terepjárók motorjainak dübörgését, amikor a biztonsági emberek csapatai szétszóródtak, hogy megkeressék a lövöldözőt, bár tudta, hogy mire odaérnek, a férfi már rég eltűnt. Feltéve, hogy megtalálják a fickó rejtekhelyét. Azok a lövések a völgy bármely pontjáról érkezhettek, akár két mérföldről is, ha a lövöldöző elég ügyes volt. Nappal is elég nehéz lett volna megtalálni, éjszaka pedig szinte lehetetlen, és nem volt semmi, amin elindulhattak volna.

Raphael a falnak támasztott székre engedte le Cynt, majd Juróhoz fordult.

– Mennyire sérültél meg? – kérdezte a biztonsági főnökét.

– Csak a karom, uram. Holnap estére meggyógyul.

– Meglőttek?– Cyn felpattant, és odasietett, ahol Juro állt a tárgyalóterem ajtaja mellett. A vérző karja után nyúlt, de a férfi elkapta a kezét.

– Semmiség, Cynthia – mondta a férfi, basszus hangja szokatlanul szelíd volt. – Be fog gyógyulni. Bent kell maradnod!

Cyn undorodva összeszorította az ajkát. Keverjük össze az ostoba férfiúi büszkeséget a vámpírarroganciával, és a fickó akár el is vérezhet, de akkor sem ismerné be soha. Mégcsak nem is használta a bal karját; valószínűleg képtelen lenne rá. Ernyedten lógott az oldala mellett, fehér ingujja foszlányokra szakadt, és vörösre ázott a vértől. És ha a bicepszéből hiányzó húsdarab bármit is jelzett, a golyó valószínűleg a csonton is áthaladva ütötte át a karját. Egy átlagos ember sokkot kapott volna a vérveszteségtől, ha a fájdalomtól nem is.

Cyn elfintorodott, és azon tűnődött, vajon Raphael felajánlja-e a vérét, hogy segítsen begyógyítani a sebet. Furcsa volt, hogy még nem tette meg, hacsak... Megpördült, és Raphaelt a szoba túlsó végében találta, amint egy mobiltelefonon beszélget valakivel. Odarohant hozzá, és minden porcikáját vizsgálgatni kezdte, figyelmen kívül hagyva a férfi mogorva fintorát a félbeszakítás miatt. Bassza meg az átkozott telefonbeszélgetését! Tudnia kellett, hogy a férfi John Wayne-t játszik-e vele, hogy megsérült-e, és nem mondja el neki, akárcsak Juro.

Raphael hirtelen félredobta a telefont, és megragadta Cyn kezét, amikor a lány meg akarta tapogatni. Közel húzta magához. – Nem lőttek meg, Cyn – mormolta a fülébe. – Elmondanám neked...

– Nem, nem mondanád el! – tiltakozott azonnal a lány, küzdött, hogy megtörje a férfi szorítását, de hasztalanul nyomta a mellkasát. Érezte, hogy könnyek fojtogatják a torkát, és hagyta, hogy a feje előrebukjon. Raphael keze végigsimított a lány nedves haján.

– Fázol! – Szorosabban húzta a lányona köntösét, és megkötötte az övét, mielőtt újra a karjába húzta. – Elmondanám neked, Cynem! – ismételte meg. – Ígérem!

A lány erre felnézett, és a férfi szemébe nézett. Raphael tökéletes hazudozó volt, amikor csak az akart lenni. De amikor ígéretet tett, azt be is tartotta. Lenyelte a könnyeit, és a kezét a férfi markánsarcára tette. Nem szólt semmit, csak egy pillanatig ott tartotta az ujjait, aztán bólintott.

– Hagynod kell, hogy segítsek kideríteni, ki tette ezt! – mondta.

Raphael arckifejezése megdermedt, állkapcsa megfeszült a nő ujjai alatt.

– Cyn! – mondta figyelmeztetően.

– Ne! – mondta ugyanolyan kérlelhetetlen hangon. – Ez vagyok én! Ez az, amiben jó vagyok! Nem leszek hülye, de nem fogok tétlenül üldögélni, amikor valaki megpróbál megölni téged!

– Honnan tudod, hogy nem téged üldözött?– követelte Raphael feszülten.

– Mert jó harminc percig kint voltam, teljesen szem előtt, mielőtt felbukkantál. Te voltál a célpont, Raphael, és ezt te is ugyanolyan jól tudod, mint én!

Raphael átnézett a nő feje fölött. Cyn megfordult, hogy lássa, mit néz, és védekezően a férfi elé pördülve nekidőlt, és azt kívánta, bárcsak lenne nála fegyver. Bármilyen fegyver megtenné, bár a vámpírgyilkos lövedékei nagyon jól jönnének, mert egy furcsa vámpír állt az ajtóban.

Hol a fenében volt Juro? És hogy jutott be ez az idegen a házba?

Raphael karja átkarolta hátulról, körbeölelte a vállát, és a széles mellkasához húzta. – Semmi baj, lubimaya! – Felemelte a fejét, hogy megszólítsa az idegent. – Az irodámba, tíz perc múlva!

A vámpír kissé meghajolt derékból, majd eltűnt a folyosón.

– Ki volt az?– követelte Cyn.

Raphael nem válaszolt, helyette Juro nevét kiáltotta. Amikor a biztonsági főnök a látóterébe került, Raphael azt mondta: – Csukd be az ajtót!

Juro így is tett, visszalépett a folyosóra, és becsukta maga mögött az ajtót, így Cyn és Raphael egyedül maradtak a szobában.

– Ülj le mellém! – mormolta Raphael. Nem hagyott neki választási lehetőséget, hanem lehúzta maga mellé egy rövid bőrkanapéra, amely a nagy tárgyalóteremben egy kompakt beszélgetősarok részét képezte.

Cyn hagyta magát lehúzni, de azonnal megfordult, hogy Raphaelre meredjen. – Mit nem mondasz el nekem?

– Elmondom – mondta Raphael, és tökéletes szája mosolyra húzódott. – Korábban is el akartam mondani, de a dolgok eléggé kicsúsztak a kezemből.

Cyn a homlokát ráncolta. – Arról a fickóról van szó, ugye? Mi ő... egy új testőr, vagy ilyesmi? Tudtad, hogy valaki rád vadászik? Ezért hívtad ide őt?

Raphael mosolya egyre szélesebb lett. – Valaki mindig vadászik rám, ahogy te fogalmaztál. De nem. Juro bőven képes kezelni bármilyen biztonsági fenyegetést.

– Akkor ki...

– Ha adsz egy percet, elmondom!

Cyn ingerülten összeszorította a száját, és türelmetlen pillantást vetett rá.

Raphael felnevetett, és ez olyan boldog hang volt, hogy a lány nem tudta megállni, hogy ne mosolyodjon el. Ha Raphael elég nyugodt volt ahhoz, hogy nevessen, akkor nem lehetett olyan rossz, hacsak...

– Ugye, nem ő az új testőröm? Mert én tökéletesen biztonságban vagyok a...

– Nem – biztosította Raphael. – Bár még nem vetettem el teljesen az ötletet, hogy találjak egy emberi nőt, aki kiegészíti a nappali testőrségedet.

– Nekem nem kell...– A lány ezúttal magátszakította félbe, és egy éles pillantást vetett rá. – Oké, bökd ki! Ki az új fickó?

– A neve Jared Lincoln. Ő egyikea saját gyermekeimnek, és majdnem olyan régóta van velem, mint Duncan. Sőt, ő és Duncan meglehetősen közeli barátok. De Jared az ideje nagy részét más helyeken töltötte, Kalifornián kívül, különböző feladatokat látva el nekem. Legutóbb Coloradóban, a Grand Junction-i fészekben. Az itteni közösség sokkal nagyobb, mint a Boulder környéki. Úgy tűnik, a vámpírok nem szeretik a havat.

– Most szólj hozzá! – mondta Cyn szárazon, Raphael hideg időjárástól való megszállott idegenkedésére gondolva. – Talán ez egy olyan eset, amikor az alma nem esik messze a fájától.

Raphael összevont szemöldökkel nyugtázta a lány véleményét, mielőtt folytatta. – Jared lesz az új hadnagyom – mondta minden figyelmeztetés nélkül.

Cyn Raphaelre meredt. Egyszer pislogott, aztán azt mondta: – Valamiért azt hittem, Juro kerül ebbe a pozícióba.

– Juro megkapta a lehetőséget. Visszautasította. A hadnagyomnak lenni sok emberrel való érintkezést igényel, amit Juro inkább elkerülne. Helyette inkább biztonsági főnök kíván maradni.

– De állandóan veled megy az emberi összejövetelekre!

– Igen, mint a biztonsági főnököm. De a testőri szerepkör a definíció szerint nagyon kevés interakciót jelent az emberekkel, akikkel találkozom. Kivéve persze, ha fenyegetést jelentenek, amely esetben aligha van szükség beszélgetésre. Másrészt a hadnagyomnak személyesen kell tárgyalnia az emberi hatóságokkal és a különböző vállalati vezetőkkel, akikkel üzletet kötök. Duncan mestere volt az emberekkel való bánásmódnak. Ez tette őt a vámpírok tökéletes képviselőjévé Washingtonban, de ez tette őt személyesen is szinte pótolhatatlanná számomra. Sajnos, helyettesítenem kell őt!

– És ez a Jared jóvelünk, egyszerű emberekkel?

Raphael egyik kezét a lány tarkójára helyezte, és forró csókba vonta. Cyn szíve olyan hangosan kalapált, hogy alig hallotta a szavakat, amelyeket a férfi az ajkához mormolt.

– Nincs benned semmi egyszerű, Cynem! – mondta, miközben a nyelve egy utolsó, érzéki simogatásban végigsöpört a lány ajkán. – És különben is, te már az enyém vagy, nem az övék!

– Ó, te jó ég! – mormogta a lány, megnyalta az ajkát, és próbált nem elmosolyodni. – Nektek tényleg túl kellene lépnetek ezen az enyém-mánián. Emma és Sarah is...

Raphael arckifejezése figyelmeztette, hogy hallgasson el. Még mindig nem tette túl magát azon az emberrablási epizódon Sarah esküvőjének hétvégéjén. Ami még rosszabb, hogy kitartóan arra fogta, amit „szentségtelen triónak” nevezett, azaz a három nő közötti barátságot. Mintha valahogy az ő hibájuk lett volna, hogy felhívták magukra néhány neandervölgyi figyelmét.

– Mindegy – mondta Cyn, bölcsen továbblépve. – Jared meghallgatásra jelentkezik a hadnagyi állásra, ugye?

– Vámpírlord vagyok, Cynem, nem kórusvezető! Nincs semmiféle meghallgatás! Ismerem az embereimet, és már meghoztam a döntésemet! Azért hívtam ide Jaredet, hogy találkozzon veled, mielőtt hivatalosan is bejelentem az új pozícióját. Juro természetesen tudja. De senki más.

– Rendben – mondta Cyn kissé kétkedve. Nem tudta, miért, de valahogy úgy gondolta, hogy őt is meg kellett volna kérdezni, mielőtt Raphael ilyen döntést hoz. De már abban a pillanatban, amikor ez a gondolat felmerült benne, tudta, hogy ez ostobaság. Ahogy Raphael mondta, ő egy vámpírlord. Ismerte az embereit kívül-belül, különösen, ha a saját gyermekeiről volt szó.

– Cyn – mondta Raphael türelmesen, úgy tűnt, ismeri a nő gondolatait. – Értékelem a véleményedet, értékelem az ösztöneidet. Ha nem tetszik neked, akkor Coloradóban marad!

Oké, így egy kicsit jobban érezte magát az egész dologgal kapcsolatban.

– Fel kéne öltöznöm – mondta, hirtelen tudatára ébredve annak, hogy a vastag köntös alatt még mindig a vizes fürdőruhája van rajta.

– Valóban – értett egyet Raphael. – Ez a fürdőruha az én lelki békémhez túlságosan hiányos.

– Éppen ezért van rajtam ez a hatalmas köntös! Különben is, át akartam öltözni, mielőtt az a kibaszott mesterlövész elszúrta volna az öltözködési tervemet.

Megcsörrent Raphael mobilja. Nem kellett ránéznie a hívásazonosítóra, mielőtt felvette volna. – Juro! Kitűnő!Gondoskodj a karodról, aztán csatlakozz hozzánk a konferenciateremben.– Bontotta a kapcsolatot, és azt mondta Cynnek: – Leengedték a nappali redőnyöket az épület medence felőli oldalán. A másik oldal jóval kevésbé kitett, és biztonságosnak kellene lennie.

– Amúgy sem valószínű, hogy az orvlövész megpróbálna átmenni elölre – jegyezte meg Cyn. – Túl sokáig tartana, és a biztonságiak most riadókészültségben vannak. Különben is, a völgy mostanra már hemzseg a vámpíroktól. Túlságosan a menekülésre fog koncentrálni ahhoz, hogy azzal foglalkozzon, hogy máshol is beássa magát. Legalábbis ma éjszakára.– Felállt, és megrángatta a köntösének az övét. – Megyek, veszek egy hosszú, forró zuhanyt. Mmm, kár, hogy nem tudsz csatlakozni...

Szavai félbeszakadtak, amikor Raphael hirtelen ott állt mellette, karja a dereka köré fonódott, és a kemény testéhez rántotta. – Ne játssz a vágyaimmal, édes Cyn!Ne ma este! – A férfi újra megcsókolta, ajkai az övére tapadtak, nyelve a száját kutatta.

Cyn sóvárogva viszonozta, átkarolta a férfi nyakát, és a hosszú testéhez szorította magát. A lány felnyögött, amikor a férfi szétrántotta a köntösének övét, de aztán hirtelen elengedte, a szeme vidáman csillogott. – Á, de nincs időnk.

A lány tekintete a férfiéra villant. – Ez kegyetlen! – zihálta ujjaival a férfi ingébe markolva, miközben a teste többet követelt.

– Nem jobban, mint ahogy te kínozol engem a meztelen tested képeivel a forró zuhany alatt!

– Touché – válaszolta nyögve, majd lábujjhegyre emelkedett, és az ajkát a férfi ajkához érintette. – Azt hiszem, ma este korán lefekhetnénk – suttogta a férfi szájához. – Pihennünk kell, és ki kell hevernünk a halállal való korábbi összecsapásunkat!

Raphael fekete szeme ezüstös fénnyel lángolt.

– Értelmes ötlet – dörmögte bársonyos hangján. – Akkor talán csak egy gyors zuhany. Minél hamarabb visszaérsz a tárgyalóterembe, annál hamarabb tudunk... pihenni.

Cyn elvigyorodott. – Elmentem, agyaras fiú! – Adott neki egy kemény, gyors csókot, aztán sarkon fordult, és elindult kifelé a konferenciateremből, csak annyira megállva, hogy távozás előtt még egy utolsó csókot küldjön a férfinak. A folyosón összefutott Juróval, aki éppen visszafelé tartottRaphaelhez. Átöltözött. Vagy legalábbis átcserélte az ingét, és felvette a szokásos zakóját. És a karja már nem lógott olyan használhatatlanul az oldala mellett.

– A karod? – kérdezte a lány, és a tekintete kihívóan méregette a férfit, hogy úgy tegyen, mintha semmi baj nem lenne.

– Eltört – ismerte be a férfi. – Összetört – javította ki magát, amikor a nő cinikusan felvonta a szemöldökét. – Vettem vért, és be van kötve. Holnap estére megfoggyógyulni, Cynthia.

Mivel valószínűleg ez volt a legtöbb szó, amit Juro valaha is egyszerre kimondott neki, Cyn hitt neki. – Nézd a dolgot a következőképpen, nagyfiú – mondta, és elvigyorodott, amikor a férfi arckifejezése megfeszült a szeretetteljes becenév használatára –,eléggé lelassítottad a golyót ahhoz, hogy fogadok, vissza tudjuk szerezni, igaz?

Vonakodva bólintott, tisztában volt vele, hogy Raphael nem akarja, hogy a nő a nyomozás közelébe kerüljön. – Mivel az ajtó még mindig nyitva volt, a karomon keresztül a kandalló kövébe fúródott – mondta.

– Kitűnő! Ez nem segít elkapni a fickót, de talán leszűkíti a lehetőségeket, és mindenképpen segít megerősíteni a személyazonosságát, ha már egyszer elkaptuk.

Újabb rövid bólintás.

– Látod?– Cyn megpaskolta Juro sértetlen karját. – Nem is volt ez olyan rossz! Megyek átöltözni, de majd a tárgyalóban találkozunk az új fickóval, rendben?– Felnevetett, és elsietett a folyosón a Raphaellel közös szoba felé.

Amikor azonban odaért, már teljesen elkomolyodott, és számokat nyomott be a mobiltelefonján, miközben levetette a köntösét. A köntösről apró koszdarabok hullottak lea szőnyegre, eszébe juttatva, hogy Raphaellel együtt bukott le a teraszra, amikor elkezdődött a lövöldözés. Megborzongott, bár nem volt benne biztos, hogy a hidegtől, vagy annak emlékétől, hogy Raphael milyen közel került a halálhoz. A vállához szorította a telefont, és hallgatta, ahogy a másik végén kicsöng, és közben lehámozta magáról a nyirkos fürdőruhát. Egy egyrészes, szorosan tapadó fürdőruha volt, amit akkor viselt, amikor a szokásos távját úszta. Vizes csomóvá gyűrte, és besétált a fürdőszobába, hogy a zuhanyfülke egyik sarkába dobja. A víz majd kimossa a klórt, amihez nem volt hozzászokva. A malibui házuk medencéjében sós vízvolt.

A kicsöngés elhallgatott, amikor felvették a hívást.

– Szia, Leighton! – mondta Colin Murphy vidáman. – A pasid tudja, hogy felhívtál?

– A barátnőd tudja, hogy felveszed, ha hívlak? – vágott vissza.

– Megfogtál! Mi a helyzet?

– Mesterlövészekről van szükségem információkra!

– Tervezed, hogy elintézel valakit? Azt hittem, szívesebben dolgozol közelről!

– Ha-ha! Nem, nem ezért...– Cyn elhallgatott, hirtelen tudatára ébredve, hogy egy másik vámpírlordnak készül elmondani, hogy valaki próbálta meggyilkolni Raphaelt. Igaz, valójában nem Sophiának mondta el, de nem volt kétsége afelől, hogy Colin el fogja mondani neki. Ő Sophia párja volt, és ráadásul ő felelt a biztonságáért is. Persze, hogy elmondaná neki.

– Csak információra van szükségem – mondta halkan.

Colin egy pillanatig hallgatott, aztán azt mondta: – Rendben! Mondd el, mire van szükséged!

Cyn maga elé képzelte a fából készült teraszt, a végtelen medencével, és azon túl... semmi más, csak a nyílt völgy talán hétszáz méteren át, amíg egy sziklás hegyoldal nem emelkedik ki völgyből. A sötétben nem is lehetett látni, de ott volt. És ez volt a legközelebbi hely, ahol a lövész beáshatta magát. Azon a ponton túl a lehetőségek végtelenek voltak.

– Hány olyan mesterlövész van, aki hét-nyolcszáz méterről képes eltalálni egy többé-kevésbé álló célpontot?

Colin ismét elhallgatott, valószínűleg próbálta kitalálni a lány kérdéséből, hogy pontosan mi történt. – Sok mesterlövész tudna eltalálni valamit ilyen közelről, Cyn – mondta végül. – Le tudod valahogy szűkíteni a kört?

– Hogy érted ezt? Hogyan szűkítsem le?

– Hát, először is, jó volt a fickó? Sikerült neki a lövés?

A francba! – Nem – mondta Cyn röviden.

– Oké – folytatta Colin, mit sem sejtve – vagy legalábbis úgy téve, mintha nem tudná, milyen aknamezőn keltek át. – Éjjel vagy nappal? Időjárás? Esett az eső, száraz volt? Szeles?

– Éjszaka, száraz, a szél említésre sem méltó.

– Akkor könnyű lövés, ha van megfelelő fegyvered és tudod, hogyan kell használni. A pokolba is, az ilyen lövésekért versenyeket rendeznek. Némelyikben háziasszonyok is lőnek.

Cyn elkomorult. Nem ezt akarta hallani. Másrészről viszont... – Oké, de háziasszonyokat nem éppen bérelnek fel bérgyilkosnak. Akkor ki az?

– Á, ez megváltoztatja a helyzetet. Oké, talán úgy kétmaroknyi a katonaságon, vagy a kormány által jóváhagyott osztagokon kívül, bár közülük néhányan mellékállást is vállalnak.

– Ha fel akarnék bérelni egy ilyen embert, hol keresném?

– Leighton!

– Murphy! – utánozta a lány türelmetlenül.

A férfi felsóhajtott. – A fenébe, rendben! De nem igazán létezik egy mesterlövész-kölcsönző, tudod!?Valami ilyesmi szóbeli lenne, még csak nem is egy átkozott apróhirdetés egy magazin utolsó lapjain. Ismerned kellene a közvetítőt, és neki eléggé meg kellene bíznia benned ahhoz, hogy elhíresztelje a megkeresést.

Cyn hallgatott, próbálta eldönteni, van-e valami a sorok között abban, amit Colin mondott. – Valami ilyesmi lokalizálható lenne? Úgy értem, a mesterlövészeknek van területük?

– Nem, Leighton – mondta magára kényszerített türelemmel. – Most már vannak repülőgépeink. Biztos vagyok benne, hogy hallottál már róluk!

Nagyot sóhajtott. – Ugyan már, Murphy, én itt sötétben dolgozom!

– Igen – vicsorogta a férfi. – Ismerem az érzést!

– Rendben! Nem számít! Megpróbálok valamit...

– Ne tedd! Meg fogod öletni magad, és nekem kell majd rosszul éreznem magam miatta! Nézd, diszkréten érdeklődni fogok. Ezt a fogalmat valószínűleg nem ismered.

– Hé, Murphy! Évekig magánnyomozó voltam. Ismerem a diszkréciót!

– Aha! Körülnézek, és visszahívlak. Mi a menetrended?

– Amilyen hamar csak lehet.

– Természetesen. Megteszek minden tőlem telhetőt, és, Leighton? Légy óvatos! Ha valaki vette a fáradtságot, hogy megbízást adjon erre, az komolyan gondolja a dolgot, és van pénze. Az ilyen tehetség nem olcsó mulatság.

– Igen, jól van! Én is komolyan gondolom az üzletet. És rengeteg pénzem van.

Colin felnevetett. – Vigyázz magadra, Leighton! Hiányoznál, ha nem lennél!

Letette a telefont anélkül, hogy megvárta volna a lány válaszát. Cyn az órára pillantott, ledobta a telefont, és a zuhany alá rohant.

Második fejezet

 

Fordította: Szilvi

 

Jared belépett a tárgyalóterembe, és mélyen meghajolt.

– Atyám – mondta, és megvárta, amíg Raphael egy rövid biccentéssel nyugtázza, mielőtt helyet foglalt volna Raphael jobb oldalán. Üdvözlésképpen biccentett Jurónak, aki állva maradt Raphael balján. A nagydarab biztonsági főnök ugyanúgy viszonozta az üdvözlést, az arckifejezése nem mutatott látható érzelmeket.

– A párja nem bízik bennem – jegyezte meg Jared.

– Nem ismer téged – válaszolta Raphael. – Az én Cynem nagyon védelmező, és nem adja egykönnyen a bizalmát.

– Hallottam történeteket róla – mondta Jared. Majd sietett megmagyarázni, amikor Raphael hűvösen ránézett. – Nagy dicséretek, uram. És több mint egy kicsi félelem. A pletykák a közelmúltbeli seattle-i eseményekre vonatkoznak, és azelőtt Arizonára. Ott még mindig kiváló kapcsolataim vannak.

Raphael kissé ellazult, és bűnbánóan elmosolyodott. – Én is hallottam ugyanezeket a pletykákat, Jared. És attól tartok, mindegyik igaz. Harcos szíve van!

Sóhajtott, és témát váltott, amiről szívesebben beszélgetett. Tudta, hogy a vámpírjai pletykálnak; tudta, hogy pletykálnak róla, és ezáltalCynről is. De nem tetszett neki. Különben is, fontosabb dolgokat is meg kellett beszélniük ma este. – Tudsz a ma esti merényletkísérletről.

Jared bólintott. – Juro tájékoztatott, uram. Biztosak vagyunk benne, hogy...

– Hogy én voltam a célpont, igen. Ahogy Cyn rámutatott, ha ő lett volna az, a merénylőnek több lehetősége is volt, mielőtt csatlakoztam volna hozzá.

– Az Ön látogatása nem került nyíltan szóba itt Grand Junctionben, uram, de nem is volt titok. Az ellenségeinek bőven lett volna alkalmuk ezt megrendezni.– Komolyan előrehajolt. – Nem lehet véletlen, uram, hogy ez éppen Lucas és Klemens összecsapásának előestéjén történt!

– Nem, biztos vagyok benne, hogy nem az. De miért akarhatnak emiatt kiiktatni engem? Még a saját házamban is kevesen tudják, hogy Lucas kapcsolatban áll velem.

– Tudomásom szerint csak azok, akik ott voltak a kezdetekkor, uram – mondta Jared, és röviden lehajtotta a fejét, mintegy tiszteletül a szerencséjének, hogy egyike volt azoknak a keveseknek. – Az biztos, hogy a Grand Junction-i fészkemben senki sem tud róla, és az Arizonában töltött időm alatt sem hallottam, hogy szóba került volna.

– Klemensnek nem kell tudnia, hogy Ön Lucas atyja, hogy tudja, hogy Ön az ellensége, uram – dörmögte Juro. – És a mondás, miszerint az ellenségem ellensége a barátom, ugyanúgy érvényes a vámpírokra is, mint az emberekre.

Jared egyetértően bólintott. – Klemens gyűlöli Önt, atyám. Mindig is utálta. És ha mást nem is, azt tudja, hogy Ön és Lucas legalábbis jó szomszédok. Nem voltak határviták Önök között, míg Klemens mindenkivel összeveszett, és a területének minden oldalán minden centiméternyi határt vitatott. Rajmund még most is kénytelen visszaszerezni birtokait a nyugati határ mentén, ahol Klemens megpróbálta kihasználni az öreg Krystofidőskori hanyatlását. És erőszakos cselekményekre került sor közöttük. Ha ehhez hozzávesszük a nemrégiben a Rajmund esküvőjére tett manhattani látogatását... nos, úgy hallottam, Klemens dühös lett, amikor tudomást szerzett róla.

– Az én Cynem és Rajmund Sarah-ja régi barátok. Az ő kedvéért vettünk részt rajta.

– De Ön is részt vett! Rajmund üdvözölte Önt a területén, és nem is először. Klemens gyanakvó öreg vámpír, egyesek azt is mondhatnák, hogy paranoiás.

Raphael válaszolni kezdett, de felnézett, amikor megérezte, hogy Cyn közeledik a folyosón. Megállt közvetlenül az ajtó előtt, és mormolt valamit az őrségben álló Elkének. Túl halkan beszélt ahhoz, hogy még Raphael éles hallása is felfogja. Kétségtelenül szándékosan. Cyn gyorsan megtanulta, hogyan kerülje ki a férfi figyelmét. Frusztráló volt, de csodálta is a lány okosságát, sőt, azt is, hogy bátran szembeszállt vele. Persze ezt soha nem árulta volna el neki. Még mindig mosolygott a gondolaton, amikor a lány belépett a szobába.

 

* * * *

 

Cyn elkapta Jared megjegyzésének a végét valami Klemens nevű fickóról, miközben megállt az ajtó előtt őrségben álló Elke mellett. Váltott néhány szót a női vámpírral, aki egyszerre volt barátja és testőre, majd besétált a tárgyalóterembe.

– Nem paranoia, ha tényleg el akarnak kapni – jegyezte meg, csak részben viccelődve, miközben megkerülte az asztalt. Könnyedén megérintette Juro karját, amikor elhaladt mellette, kifejezve szolidaritását a nagydarab japán vámpírral az egyetlen módon, amit az megengedett, különösen egy idegen előtt. Mert bár úgy tűnt, hogy Raphael és Juro is jól ismeri Jaredet, ő nem ismerte a pasast. És ez tette őt idegenné. Még a nevét sem hallotta a mai este előtt.

De ismerte magát, és tudta, hogy a Jared Lincoln iránti neheztelésének és bizalmatlanságának jó része abból fakadt, hogy nem volt hajlandó elfogadni senkit Duncan régi pozíciójában. Lehetetlennek tűnt, hogy Jared valaha is beléphetne abba a szerepbe, amelyet Duncan oly sokáig betöltött.

Raphael közelebb húzta a bal oldalán lévő üres széket a sajátjához, ezzel invitálva a lányt, hogy üljön le mellé. Cyn titokban tanulmányozta az új fickót, miközben odament Raphaelhez. Jared jóképű volt, ezt el kellett ismernie. Fekete volt, finom, arányos vonásokkal és kávészínű szemmel. A feje borotvált volt, de gondosan nyírt szakállt és bajuszt viselt. Nehéz volt megállapítani, mikor ült, de Cyn visszagondolt arra, mikor először látta, és a magasságát valamivel a sajátja fölé saccolta, úgy 5-7 centivel magasabbra. A válla széles volt, és úgy tűnt, kiváló fizikai állapotban van. De hát Raphael összes biztonsági embere remek formában volt, és nem várt kevesebbet attól a vámpírtól sem, akit Raphael a hadnagyának választott. Feltételezte, hogy a férfi emellett okos és képzett a harcművészetekben, mivel ez a két további közös tulajdonsága volt azoknak a vámpíroknak, akiket Raphael a legközelebb tartott magához.

Észrevette, hogy Raphael őt figyeli, és bocsánatkérő mosolyt villantott rá.

– Bocsánat – mondta kissé zihálva. – Tovább tartott, mint vártam, hogy lezuhanyozzak és átöltözzek.

Raphael mereven a nőre nézett, miközben az a helyére csúszott. Túl jól ismerte őt, túl jól tudott olvasni a testbeszédében és az érzelmeiben. Valószínűleg sejtette, hogy a lányt nem csak a túl hosszú zuhanyzás késleltette. És előbb-utóbb el is mondja majd neki az igazat, de nem Jared előtt. Még nem ismerte eléggé.

– Szóval, ki az a Klemens? – kérdezte helyette, megismételve a vámpír nevét, akiről éppen beszélgettek, amikor belépett a szobába.

– StavrosKyriakosKlemens a Középnyugat ura – mondta Jared udvariasan, a hangja lágy és dallamos volt. Az a fajta hang, amely miatt a lány azt gondolta, hogy a fickó valószínűleg jól tud énekelni.

– Jared – szólalt meg Raphael –, nem hiszem, hogy bemutattak volna már a páromnak, Cynthia Leightonnak. Cynem, ő itt Jared Lincoln, egyike a személyzetem régóta megbízható tagjainak.

Cyn figyelmét nem kerülte el az utolsó szavak nem is olyan finom célzása. Raphael tudta, hogy ő nem bízik Jaredben, és ezzel azt akarta mondani neki, hogy ő igenis bízik a vámpírban. Ráadásul azt mondta neki, hogy jobb, ha udvarias lesz. Vagy legalábbis szeretné, ha az lenne. A lány elnyomta a késztetését, hogy megforgassa a szemét, lenyelte a mély sóhajt, ami a szemforgatással együtt járt volna, és kellemesen elmosolyodott.

– Jared – mondta, egy biccentéssel nyugtázva a bemutatkozást.

– Ms. Leighton – válaszolta a férfi, sötét szemeiben vidámság táncolt.

Nos, legalább volt humorérzéke. Ez bizonyára jól jön, ha Malibuban akar élni a többiekkel.

– Szólíts Cynnek! Szóval, StavrosKyriakost ismerem, mint a Középnyugat Lordja, de Klemens? Az meg honnan jött? – kérdezte, és rátért a tárgyra. Tekintetét JaredrőlRaphaelreváltotta.

– Klemens az egyetlen igazi neve. A másikat azért vette fel, mert úgy gondolta, hogy az grandiózusabb, jobban illik a jelenlegi pozíciójához.

– Inkább az önképének megfelelőbb – módosította Jared szárazon. – Klemens Chicagóban született és nőtt fel. Az egyetemen görög történelmet tanult, amikor átváltozott, innen a grandiózusnév magának.

– Értem. De miért akarja Raphael halálát? És miért küldött mesterlövészt? Ha a területedre pályázik, nem saját magának kell megölnie téged?

– Nem feltétlenül – válaszolta Raphael. – De mindenesetre nem hiszem, hogy az én területemet akarja.

– Nem mintha nem venné el, ha lenne rá esélye – vetette közbe Jared.

Raphael elutasítóan legyintett a kezével.

– Soha nem tudná megtartani! Tíz olyan embert tudnék kapásból megnevezni a saját embereim közül, aki le tudná győzni őt, és a magáénak tudná venni, ha sikerülne megölnie engem. Sőt...

– Oké – szakította félbe Cyn, azt akarva, hogy fejezzék be a témát. Már Raphael halálának a gondolatától is megsajdult a szíve. A mellkasára tette a kezét, mintha el akarná dörzsölni a fájdalmat. Raphael odanyúlt, megfogta a nő kezét, és az ajkához emelte egy gyengéd csókra, mintha értené a lány nyugtalanságának okát.

– Nem fog sikerülni neki, lubimaya! Nem szabadulsz meg ilyen könnyen tőlem!

Cyn a férfi szemébe nézett, majd elfordította a tekintetét. Amikor újra Jared felé fordította a figyelmét, teljesen professzionálisvolt.

– Akkor miért ment egyáltalán Raphael után?

Elkapta Jared gyors, kérdő pillantását Raphael felé, mintha azt kérdezné, mennyit mondhat. Feltételezte, hogy szokatlan volt egy emberi nőtől, hogy részt vegyen a komor vitában arról, hogy ki és miért próbál megölni valakit. Még szokatlanabb, ha az a valaki, akire vadásznak, a párja és egy vámpírlord volt.

Raphael megszorította Cyn kezét, amelyet még mindig fogott.

– Cyn a legközelebbi tanácsadóm, Jared, és képzett nyomozó! Bármilyen részletet vagy spekulációt megoszthatsz vele!

– Rendben, uram – nyugtázta Jared. – Csak találgatni tudunk, Ms. Leighton – kezdte, de Cyn azonnal félbeszakította.

– Hívj Cynnek! – ismételte meg. – Vagy csak Leightonnak, ha úgy jobban tetszik. Az egész Ms. dologtól csalánkiütést kapok!

Raphael hosszú, szenvedő sóhajt hallatott, a lány pedig bűntudat nélküli vigyorral fordult felé, és röviden a vállára hajtotta a fejét.

Jared köhintett egyet, ami gyanúsan nevetésnek hangzott.

– Nos... Cyn – sikerült neki kimondania. – Úgy hisszük, Klemens aggódik, hogy Lord Raphael segíteni fog Lucasnak, ha háborút indítanának. Vagy talán inkább azt kellene mondanom, hogy „amikor”, mivel szinte biztos, hogy bármelyik nap elkezdődhet közöttük a háború.

– Lucas a Síkvidéki területek ura, ugye? – tisztázta a lány, kérdő pillantást vetve Raphaelre. – Az ő területe van közted és Klemens között?

– Többé-kevésbé – erősítette meg Raphael. – Klemens már jó ideje provokálja ezt a háborút, de Lucas kénytelen volt visszafogni magát, úgyszólván csak a tüzet oltotta a közös határvonaluk mentén.

– Mi tartja vissza?– kérdezte Cyn kíváncsian. – Túl gyenge egy teljes körű háborúhoz?

– Egyáltalán nem – mondta gyorsan Raphael. – Úgy vélem, Lucas elég könnyen le fogja győzni Klemenst, amikor eljön az idő.

– Sajnos – szólt közbe Jared –, most éppen az FBI üti az orrát Lucas ügyeibe. Úgy volt, hogy meglátogatják a farmját, de folyton halogatják, és ő nem akar addig háborút kezdeni, amíg az FBI a nyakába liheg.

– A farmján?– ismételte meg Cyn hitetlenkedve. – Valódi tehenekről és lovakról beszélünk? Egy ilyen farmról?

Jared szája sarka szórakozva emelkedett fel. – Tehenekről nem tudok, de sok lóról igen. Lucas tenyészti őket, szerintem leginkább a saját örömére. De el is ad néhányat. Szép kis pénzt keresve vele. Úgy tűnik, tudja, mit csinál.

– Huh! Mit akar az FBI egy lótenyésztő vámpírtól?

– Egy eltűnt személy utáni nyomozásról van szó. Az eltűnt férfi nyilvánvalóan összejött egy vagy két vámpírral.

– Egy eltűnt személy nem szokott FBI-os meló lenni – jegyezte meg Cyn. – Különösen nem kilenc-tizenegy óra óta. Más dolgokra koncentrálnak.

– Igazad van – értett egyet Jared. – De ez itt személyes ügy. Lucas érdeklődött néhány emberünknélaz FBI-nál. Az ügynök, aki feltartja Lucast, a szabadidejében vezeti ezt az ügyet. A fivére az, aki eltűnt.

– Lucas húzta az időt, várta, hogy befejeződjönez az FBI-ügy – tette hozzá Raphael. – De csak addig várhat, amíg a saját emberei kételkedni nem kezdenek benne. Az FBI-os nő késlekedett, legalábbis ezt állította, de végre talán megérkezik a jövő héten.

– Az egyetlen jó dolog az, hogy az ügynök nő – mondta Jared, és tudálékos pillantást váltott Raphaellel.

Cyn a homlokát ráncolva vetett egy kérdő pillantást Raphaelre.

Raphael röviden elmosolyodott.

– Lucasnak van érzéke a nőkhöz. Azt állítja, hogy azért, mert mindegyiket szereti, és ezt ők is tudják.

– Szerintem csak jól beszél, és a nők...– Jared egy Cynre vetett gyors pillantás után félbeszakította magát. – A legtöbb nő bedől annak a hízelgő ír vonzerejének.

A hangsúly élesnek hangzott, de Cyn éreztea szavak mögött meghúzódó szeretetet.

– Tehát Klemensnek igaza van – fordult Cyn Raphaelhez. – Te tényleg Lucas mellett állsz.

Raphael lassan lehajtotta a fejét. – Az atyja vagyok, Cynem, bár kevesen tudnak a kapcsolatunkról. De Lucas egy vámpírlord, és teljes mértékben képes megvédeni a területét. Nincs szüksége a segítségemre.

Cyn Raphaelt tanulmányozta, próbálta kitalálni, hogy szükség esetén Lucas segítségére sietne-e. Megértette, miért nem mondja ki nyíltan. Vagy legalábbis azt gondolta, hogy értette. Először is, aláásná Lucas tekintélyét, mert azt sugallná, hogy segítségre van szüksége ahhoz, hogy megtartsa a saját területét. A vámpírok nagyon tüskések voltak az ilyesmivel kapcsolatban. De másodszor, vagy talán ez csak az első ok folytatása, ha Raphael azt mondaná, hogy segítene Lucasnak, az azt jelentené, hogy Lucas egyedül nem képes rá, hogy az atyja nem hisz benne. Az atya és a gyermeke közötti kapcsolat erős volt. Ha Lucas azt hinné, hogy a csata előestéjén elveszítette Raphael bizalmát, az pusztító csapás lenne. Cyn nem volt olyan régóta együtt Raphaellel, nem volt még tanúja egy teljes vámpírháborúnak, de a vámpírcsaták, amelyeknek szemtanúja volt, nem voltaklebecsülendők. Rövidek, brutálisak és véresek voltak. És a végén a veszteseket a szó legszorosabb értelmében elfújta a szél.

De bár mindez nagyon érdekes volt, semmit sem segített Cyn problémáján annak kiderítésében, hogy ki akarta megölni Raphaelt.

– Oké, tehát úgy hisszük, Klemensfelbérelt egy emberi mesterlövészt, hogy végezzen Raphaellel– erősítette meg Cyn, visszaterelve a beszélgetést a helyes irányba.

– Miért feltételezed, hogy ember volt?– kérdezte Jared a homlokát ráncolva. – A vámpíroknak sokkal jobb az éjszakai látásuk.

– Igen, de ez a fickó jóval napnyugta előtt helyezkedett el. Az orvlövészet különleges képesség, szinte tudomány. És most nem azokról beszélek, akik versenysportként űzik. Azokról beszélek, akik a hadseregben vagy a rendfenntartó erőknél tanulták a szakmájukat, akik már többször is öltek. Ők nem vágják magukat hasra, vesznek fel egy puskát és lőnek. Szükségük van felkészülési időre. A fegyvernek stabilnak, a terepnek pedig tisztának kell lennie. Ismerniük kell a körülményeket, és ennek megfelelően kell számolniuk.

Nem tudom, hogy te láttad-e a tájat a völgyben, de én igen, méghozzá nappal. Ott nincs olyan hely, ahová egy vámpír elrejtőzhetne napközben, hogy a naplemente utáni találatnál a helyén legyen. Hidd el, amint megtaláljuk a lövész fészkét vagy rejtekhelyét, te magad is rájössz, hogy ember.

 

* * * *

 

Miközben Jared és Cyn az orvlövészük valószínűsíthető kilétéről vitatkoztak, Raphael a párját tanulmányozta, figyelte a szép arcát, és érezte a finom elmét, amely minden szavából kiderült. Azt is próbálta kitalálni, hogy pontosan mit is csinált a nő a plusz idő alatt, amit a ruhaváltásra szánt. Egy pillanatig sem hitte el a lihegősszínjátékot, amit a lány előadott. Ó, természetesen sietett, de nem azért, mert olyan sokáig tartott volna neki a zuhanyozás és az átöltözés. Együtt élt ezzel a nővel. Pontosan tudta, hogy mennyi időbe telik neki elkészülni, akár sietett, akár nem.

Nem, egészen biztos volt benne, hogy a nő valamilyen személyes nyomozást folytatott a lövöldözés ügyében. Függetlenül attól, hogy ő nem akarta, hogy a nő utána menjen annak, aki emögött állt. A nő így is, úgyis megteszi, és ezt mindketten tudták. Ami gyanakvóvá tette, az az volt, hogy a nő nem akarta, hogy ő megtudja, milyen konkrét nyomozási irányt követett. Egy-két telefonhívásnál többre nem volt ideje, de kit hívhatott? Ott volt a korábbi mentora, a Los Angeles-i rendőrségnél, Dean Eckhoff. Ő most gyilkossági nyomozóként dolgozott, és talán tudott néhány hasznos forrással szolgálni. De Juro osztotta Cyn véleményét, miszerint a lövés a több száz méterre lévő sziklás hegyoldalról érkezett. Raphael nem volt szakértője ezeknek a dolgoknak, de kételte, hogy még a Los Angeles-i rendőrség is sok mesterlövész minőségű gyilkos lövést látott volna, szóval ki...?

Raphael elfojtotta a pillanatnyi dühkitörését, ahogy azonnal eszébe jutott egy megfelelő név. Colin Murphy. Az egykori NavySEAL, aki most Sophiával, a kanadai területek lordjával párosodott. Murphy és Cyn barátságot kötöttek azon a szörnyű napon tavaly novemberben, amikor Cyn majdnem meghalt. Raphael dühében majdnem megölte Murphyt, Cyn testőrével, Robbie-val együtt, hogy ők sértetlenül megúszták, miközben az ő Cynje az életéért küzdött. Maga Cyn volt az, aki azt a kevéske levegőjét is arra pazarolta, hogy az életükért könyörögjön. A gondolatok arra a napra még mindig a lelke mélyéig megrázták.

Cyn elhallgatott a mondat közepén, és komoly tekintettel fordult a férfi felé. A nő a párkapcsolaton keresztül megérezhette a férfi érzelmeinek hullámzását. Bár nem tudott olvasni a gondolataiban, nagyon intuitív nő volt, és jól ismerte Raphaelt. A férfi kinyújtotta a kezét, a nő pedig megfogta, és összefonta az ujjait a férfiéval.

– Kiderült, hogy összefutottunk Jareddel Texasban, Raphael – simította el a pillanatot, és nyilvánvalóan tisztában volt vele, hogy a férfi nem figyelt a beszélgetésre.

– Valójában láttam Cynt, amikor ott jártam, uram – szolgáltatta az információtJared. – Bár akkor még nem tudtam, hogy ki ő.

Raphael Jaredrefordította a tekintetét.

– Jabril birtokán voltál? – morogta.

– Csak az első este, uram. Valamivel később, még aznap este távoztam. Megszereztem, amiért mentem, amiért Ön oda küldött. Ha tudtam volna, hogy ki ő Önnek, természetesen soha nem hagytam volna ott egyedül.

Cyn erre kiszámíthatóan elutasító fújtatással reagált.

– Tökéletesen jól voltam, és te csak útban lettél volna! Ami még rosszabb, valószínűleg a frászt hoztad volna Mirabelle-re, és soha nem hagyta volna el velem azt a szörnyű helyet.

Jared kissé meglepettnek tűnt ettől az elutasító értékeléstől, míg Juro, aki eddig csendben hallgatott, szórakozva felhorkant. Ritka érzelemnyilvánítás volt ez a szótlan biztonsági főnökétől. Cyn ilyen hatással volt a vámpírjaira.

– Rendben – mondta Raphael hirtelen. – Juro, kérlek,megtennéd, hogy befejezed Jared tájékoztatását a biztonsági helyzetről, és arról, hogy mi történik a merénylő felkutatásával kapcsolatban!?

– Én is szeretnék részt venni az eligazításon – mondta Cyn.

– Ma este nem – mondta Raphael kifejezéstelenül. – Más terveink vannak! – Felállt, még mindig a lány kezét fogva, és várakozó pillantást vetett rá. Cyn fintorogva nézett fel rá. Tudta, hogy nincsenek terveik. Valójában a terveik eredetileg úgy szóltak, hogy Raphael az este nagy részében megbeszélésekkel lesz elfoglalva. De azt is tudta, hogy a nő nem fogja kérdőre vonni őt a vámpírjai előtt.

A lány bólintott, és hagyta, hogy a férfi felhúzza, majd a karját a dereka köré fonja.

Jaredhátralökte magát az asztaltól, és azonnal felállt.

– Atyám! – mondta, és tiszteletteljesen lehajtotta a fejét. – Cyn, örülök, hogy végre megismerhettelek!

– Köszönöm, és biztos vagyok benne, hogy együtt fogunk dolgozni ezen. Juro, majd később beszélünk – tette hozzá, és egy oldalpillantást vetett Raphaelre.

Raphael kivezette Cynt a konferenciateremből, majd elindult a folyosón a magánlakosztályukhoz, szorosan fogva a lány kezét. Cyn igyekezett tartani a lépést vele, és mivel a lába majdnem olyan hosszú volt, mint a férfié, így nem volt nagy erőfeszítés. A lány csendben maradt, amíg el nem érték a szobájuk magányát, de alighogy a férfi becsukta az ajtót, a nő máris Raphael elé pördült.

– Milyen tervek? – kérdezte azonnal. – Van valami ezzel a merényletkísérlettel kapcsolatban, amit nem mondtál el...– A szavai félbeszakadtak, amikor végre regisztrálta a férfi dühét. – Raphael? – mondta óvatosan.

– Cynem – dorombolta a férfi, kinyújtva a kezét, és egy hajtincset félresöpört a lány arcából, majd ujjaival végigsiklott az állán és a nyakán, mielőtt a tarkója köré fonta őket.

Megérezve a férfi hangulatát, Cyn elhajolt tőle, és ellökte a kezét.

– Ma este nagyon elfoglalt voltál – mondta Raphael, miközben gyengéden masszírozta a lány tarkóját.

Látta a lány arckifejezésén a küzdelmet, ahogy próbálja eldönteni, hogy kitartson, vagy egyszerűen ismerje be, amit tett. A beismerés győzött. Leginkább azért, mert túl büszke volt ahhoz, hogy hazudjon, de azért is, ebben Raphael biztos volt, mert tudta, hogy a férfi előbb-utóbb rájön az igazságra, és dupla olyan dühös lesz.

Cyn türelmetlenül kifújta a levegőt, és undorodva forgatta a szemét. – Rendben. Szóval telefonáltam párat. Vannak forrásaim, Raphael. Ha valaki megpróbál megölni téged, használni fogom őket!

– Olyan erőforrások, amelyekbe Colin Murphy is beletartozik?

– Honnan tudtad...– A nő dühösen lerázta a férfi kezét, és elhátrálva egy lépést, ismét próbált némi távolságot tartani közöttük, de a férfi túl gyors volt hozzá. Raphael magához húzta, a keze gyengéden, de megalkuvás nélkül tartotta a helyén.

– Lehallgatod a telefonomat? – követelte a nő.

– Édes Cynem – dorgálta meg a férfi. – Nem kell lehallgatnom a telefonodat! Tudom, hogyan működik az elméd! És nem szeretem, ha Colin Murphyt hívod fel bármiért is!

– Nem mondhatod meg, hogy kit...

Raphael lecsapott a szájával a nő ajkaira, magához rántotta a testét, megszorítva a dereka körül a karját, hogy ott tartsa. Cyn rövid ideig küzdött, leginkább csak a formaság kedvéért, gondolta Raphael, ahogy a kettejük között állandóan perzselő vonzalom magával ragadta a lányt, ahogy őt is. A nő szinte azonnal megenyhült, a szája megnyílt a férfi szája alatt, a karja Raphael nyaka köré fonódott, miközben a mellkasához nyomta a melleit.

Raphael a lány pulóverének szegélye alá csúsztatta az ujjait és felrántotta, annyi időre elengedve a nőt, hogy áthúzza a fején, majd félredobja. A fejét a lány melleihez hajtotta, amelyek puha, aranyló halmai kidomborodtak a melltartó csipkés kosárkáiból. A férfi hevesen szopogatta az egyik mellbimbót a csipkén keresztül, elég erősen ráharapva, hogy Cyn felszisszenjen, akinek körmei a koponyáját karistolták, amivel a fejét a helyén tartotta, és úgy próbált vonaglani,hogy felkínálja magát a szájának.

Raphael kikapcsolta a melltartó elülső kapcsát, és felemelkedett a keze, hogy tenyerébe vegye a halmokat, hüvelykujjaivalkemény csúcsokká merevítve a mellbimbóit.

– Vesd le ezt! – mondta Cyn rekedten, és a férfi pulóverét tépkedte, majd a keze a férfi farmerjának sliccére esett. – Ezt is! – követelte.

Raphael elragadtatva felnevetetta lány rá adott válaszától. Nem számított, mennyire volt dühös a nő, nem számított, mennyire volt haragos ő, ez mindig ott volt. Ez a kettejük közötti szenvedély, ami néha azzal fenyegetett, hogy elevenen felperzseli őket. Ez olyasmi volt, ami egyetlen más férfival sem volt meg. Soha nem engedné meg, még akkor sem, ha a nő arra vágyna. Az övé volt, most és mindig, és ezt ma este még egyszer bebizonyítja neki.

Raphael átrántotta a fején a pulóverét és ledobta a padlóra, feltépte a farmerja gombos sliccét, és a bokájáig lökte, majd kilépett belőle, miközben a karjába emelte Cynt, és az ágyhoz vitte. A lány sóvárogva csókolta a férfit, és nem engedte el a száját, amíg a férfi rá nem dobta az ágyra.

– Raphael! – zihálta, majd segítőkészen megmozgatta a csípőjét, amikor a férfi lehajolt, hogy lehúzza róla a szűk nadrágját. Nem volt rajta se öv, se cipzár, egyszerűen csak legörgette a csípőjén, és lehúzta a lábáról, így a lányon csak egy apró csipkedarab maradt. A férfi érte nyúlt, ez volt az egyetlen dolog közte és a Cyn lábai közötti nedves forróság között.

– Majd én megcsinálom – mondta Cyn gyorsan. – Szeretem ezt!– A hüvelykujját a keskeny oldalpánt alá dugta, és lecsúsztatta a bugyit a csípőjéről, csábítóan megemelve a fenekét, miközben a bugyit átcsúsztatta a teste alatt,majd le a lábain. Raphael türelmetlenül megragadta az alsóneműt, lerántotta a vádliján és a lábán, majd átdobta a válla fölött. A nő meztelen teste fölé hajolt, tekintete végigsiklott sima bőrének minden egyes centiméterén, vádlija és combja feszes izmain át egészen a tökéletesen sima puncijáig. Raphael megnyalta az ajkát, majd felemelve a tekintetét, Cyn szemébe nézett. A lány a vágytól elködösült szemekkel nézte őt, a szokásos éles zöldmohazölddé változott, amikor pillantása találkozott a férfi éhes tekintetével. A mellkasa gyorsan emelkedett és süllyedt, szíve lüktetett a melle alatt. A mellbimbói duzzadtak és sötétek voltak, csábító csemegék, amelyek a férfi harapásáért könyörögtek.

Raphael elmosolyodott, miközben megragadta a lány vádliját, majd végigsimított a combja belső oldalán, széttárta őket, amíg a szeme elé nem kerültek duzzadt szeméremajkai – olyan szépek, olyan duzzadtak a vágytól, és szinte könyörögtek, hogy megérintse őket. Végigsimított a hüvelykujjával a lány redőin, először gyengéden, majd erősebben, érezte a forróságot, a krémes nedvességet, amely elárasztotta a lány rését, és várta őt.

Cyn szélesebbre tárva a lábait, hívogatón felemelte magát. Raphael megragadva a nő combját, a helyén tartotta, miközben a hüvelykujjával szélesre tárta a punciját. Lehajtotta a fejét, és belekóstolt a lány édességébe, egy gyors nyalintás, amitől Cyn felnyüszített, és erős ujjai a férfi vállába mélyedtek.

Raphael elégedetten elmosolyodott, és ismét lehajtotta a fejét, a nyelvével simogatva, felnyalva a nedvesség minden egyes cseppjét, belemélyedve a puncijába, beés ki, mint egy kicsi farok, megízlelve a selymes forróságot, amely minden egyes mozdulattól egyre nedvesebb lett. Cyn felnyögött a szükségtől, szemét lehunyta, fejét hátravetette, miközben vonaglott a férfi érzéki támadásai alatt. A férfi nyelve követte a duzzadt redők közötti erotikus vonalat, egészen a csiklóját jelentő, lüktető idegkötegig. Az is megduzzadt, úgy nézett ki, mint egy érett, lédús cseresznye, amely arra vár, hogy megharapják. A férfi éhesen morgott, és nyelvével durván végigsimított az érzékeny felületen. Cyn felzihált, csípője válaszul felemelkedett az ágyról, miközben a férfi nevét kiáltotta: – Raphael!

Raphael a szájába vonta a nő csiklóját, és erősen szopogatta, miközben a lány megrándult alatta, amikor egy kisebb orgazmus megfeszítette hasának izmait. A lány megremegett, puncija összeszorult és elernyedt, keresve a farkat, hogy betöltse. Raphael még egyszer végigsimított a nyelvével a lány csiklóján, aztán ráharapott, megízlelve Cyn vérének édes nektárját, miközben a lány felsikoltott a második, az elsőnél sokkal erősebb csúcspont torkában. A nő teste megfeszült a férfi alatt, combjai összeszorultak a férfi vállai körül, kezei a férfi hajába túrtak, körmei a fejbőrét karmolták. Raphael elengedte a lány csiklóját, felemelte a fejét, és nyelvével még egyszer utoljára végigsimított a vérző csücskön. Cyn felnyögött, a feje ide-oda rángatózott, a kezei a saját melleit markolászták, ujjai a mellbimbóit pödörték, ahogy próbált kielégülést találni.

Raphael végignézett a lány testén, miközben belélegezte azizgalmának illatát, és alatta a vérének édes áramlását. Éhesen felmordult, négykézlábra emelkedett, csípőjét a nő combjai közé helyezte, farkát a szaténos nedvességű hüvelyéhez nyomva.

Cyn a férfi dereka köré fonta a lábait, keresztbe tette a bokáit, csapdába ejtve ott a férfit. A szemei elégedetten nyíltak ki, miközben karjai Raphael nyaka köré fonódtak, hogy lehúzza a férfit egy csókra. Raphael érezte a nő puncijának ízét az ajkán, és tudta, hogy a nő is megkóstolja saját magát. A gondolattól még keményebb lett, a farkát állandóan sajgó szükségletként érezte, majd lenyúlt, és a lány lábai közötti nedves forróságba nyomta.

Cyn nyelve összeforrt az övével, amikor az ajkaik találkoztak, fogaik összecsattantak a csók erejétől, a lány nyelve pedig billogként söpört végig a férfi száján, ahogy ide-oda cikázott. A nő ráharapott Raphael alsó ajkára, és elkezdett folyni a férfi vére. Cyn felnyögött az ízétől, majd egész teste megfeszült a férfi alatt, ahogy Raphael vére végigszáguldott a testén, végigcikázott az idegeken, és egy újabb sikoltozó orgazmusba taszította. Raphael lenyelte a lány sikolyát, morogva nyomta magát a nő selymes, nedves hüvelyébe, érezte, ahogy Cyn izmai követelőzően simogatják őt, és erősen összeszorulnak, mint egy bilincs, miközben a csúcspont tovább dübörgött a testében. Mozogni kezdett, először lassan, küzdve a nő hüvelyének szorításával, ahogy az a hosszán lüktetett, a helyén akarva tartani, hogy a magját fejje. A fejét a lány nyakához hajtotta, nyalogatta puha bőrét, megízlelve izzadságának sós édességét. Fogait a nyak és a kulcscsont közötti ínra zárta, a fájdalom határáig harapdálta, majd inkább megszívta a bőrt, nyomot hagyva maga után.

Cyn megragadta Raphael fejét, arcát nyilvánvaló követeléssel húzta a nyakához. Raphael tudálékosan elvigyorodott a lány bőre fölött. Az ő Cynje nem gyengéd harapásokra és a birtoklás nyomaira vágyott, azt akarta, hogy az agyarai a vénájába mélyedjenek, a harapásának extázisátakarta, amely olyan intenzív orgazmust hozna, amelyhez képest még a vérének íze is elhalványul. Raphael a lány vérének édességére gondolt, arra a mámorra, ahogy Cyn remeg alatta, körülötte, miközben újra és újra orgazmusa lesz.

Erősebben kezdett mozogni a hosszú lábak között, élvezve a nő hüvelyének csúszását a hosszán, a golyóinak csapódását a fenekéhez, ahogy a lány felemelkedve a mozdulatai elé ment, miközben izmai megfeszültek az erőfeszítéstől, a bokái pedig szorosan összezárultak a férfi dereka körül.

Raphael mellkasa a nőéhez nyomódott, a lány mellbimbói pedig bársonyba burkolt márványként érződtek. A férfi a nő melléhez tapadt, Cyn pedig felnyögött, ívbe feszült a háta, és szemérmetlenül dörgölődzött a férfihez. Raphael felemelte a fejét, és a lány kipirult arcára, a homlokán gyöngyöző izzadságra nézett. A lány nyelve előbújt, hogy megnyalja a felső ajkát, a férfi pedig gyorsan, mint egy kígyó, lehajolt, a szájába szívta, csókká változtatva a műveletet.

Fogaik összeütköztek, a férfi agyarai megkarcolták a nő ajkát. Kicsordult a vér, és most Raphaelen volt a sor, hogy felnyögjön. A lány vére mámorító volt, megduzzasztotta a férfi farkát, amíg már anő teste kénytelen volt megfeszülni körülötte, izmai remegtek az erőfeszítéstől.

Raphael leengedte a száját a nő nyakáhoza bársonyos melegbe, hallotta a száguldó vér rohanását, érezte édes nektárjának illatát.

– Raphael – zihálta Cyn, majd megremegett a várakozástól. – Most, most!

A férfi agyarai a nő nyakába mélyedtek, át a bársonyosan puha bőrén, a véna feszes falán. Cyn vére érzékienáramlott, a szíve hevesen vert a szeretkezésük adrenalinjától. Raphael megszívta, lenyelte, sötét mézként érezve, ahogy lefolyik a torkán, megtöltve a testét forrósággal, amely végigszáguldott az idegeinegyenesen a farkáig, ahol az mélyen a nőbe temetkezett. A golyói megfeszültek, ahogy egyre közeledett a csúcspontja, amíg a nyomás szinte már elviselhetetlenné vált, majd viharszerűenvégigsöpört rajta, és elvette a figyelmét minden másról, csak Cynről nem – az illatáról, az ízéről, az alatta hullámzó testéről, miközben sikoltozott, amikor felszabadulása betöltötte a méhét, és mindketten átzuhantak a peremen, ahol már csak szenvedély és eksztázis volt.

Raphael oldalra fordította magukat, így a lány a mellkasához simult. Ujjaival végigsimított a nő meztelen hátán, majd kezét a fenekére tette, és birtoklóan megmarkolta az egyik kerek halmot. Cyn kicsit mocorgott, felemelte a fejét, hogy megcsókolja a férfi nyakát, a lélegzete meleg és nedves volt. Így feküdtek, amíg a légzésük le nem nyugodott, és a szívük újra normálisannem vert.

Cyn apró köröket rajzolt a férfi mellkasára az ujjaival, időnként megsimogatva a karjának izmait. Gyengéden megcsókolta a mellkasát, ajkai elidőztek, miközben a nyelve előmerészkedett, hogy megízlelje a bőrét.

– Bízol Jaredben? – kérdezte halkan.

– Igen. Ő az enyém!

– Oké, azt hiszem. Akkor megpróbálok kedves lenni!

Raphael elnevette magát. – Csak légy önmagad, lubimaya!

– Azt akarod mondani, hogy én nem vagyok kedves? – követelte a lány, bár a fáradt ásítás megfosztotta a szavakat minden valódi felháborodástól.

Raphael gyengéden megdörzsölte a nő fenekét.

– Te magad vagy a tökéletesség, Cynem – válaszolta. – De csak nekem! – morogta. – Ezt ne felejtsd el!

Cyn undorodó hangot adott ki. – Mintha tudnám! Mintha akarnám!Velem ragadtál, agyaras fiú! Ami azt jelenti, hogy életben kell maradnod, hogy kielégíthesd a kielégíthetetlen vágyamat a buja tested után!

– Azt hiszem, megbirkózom vele – mondta szárazon, a kezét a lány lábai közé csúsztatta, és ujjai gyorsan belemerültek a nő nedves puncijába. Cyn felzihált, aztán megvonaglott az érintéstől, és a férfi érezte, ahogy a nő hüvelye lüktet az ujjai körül.

– Olyan érzékeny, Cynem, és olyan mohó!

– Te csalsz – mondta a lány zihálva.

Raphael felnevetett. – Én csak a saját szabályaim szerint játszom, lubimaya! Ezt már tudnod kellene!

A nő hirtelen felült, átölelte a férfit, és lehajtva a fejét, hosszan és gyengéden megcsókolta.

– Szeretlek – mondta, miközben a szemei megteltek könnyel. – Nem veszíthetlek el!

Raphael értetlenül nézett fel rá. – És miért veszítenél el, Cynem?

– Valaki megpróbált megölni téged ma este, és én meg fogom találni! Nem lehet túl sok olyan jó mesterlövész, aki azt hiszi, hogy képes ilyen távolságból lelőni egy vámpírt.

– De a mesterlövészed nem lőtt le engem, szóval talán nem is olyan jó, mint amilyennek hiszi magát.

– Ó, mintha ez számítana! – morogta a lány. Raphael felvonta a szemöldökét. Neki bizonyára számított. De Cyn figyelmen kívül hagyta az arckifejezését, hogy türelmetlenül folytassa. – Úgy értem, persze, hogy számít, hogy nem sikerült megölnie téged. De ez nem jelenti azt, hogy nem első osztályú mesterlövész. Csak még soha nem találkozott egy olyan erős vámpírral, mint te. Mire meghallottam a puskalövést, te már mozgásban voltál, és nekem még akkor is eltartott pár másodpercig, mire felfogtam, mi volt az. De te már azelőtt tudtad, hogy jön, mielőtt még meghallottad volna a hangot.

– Hallottam... – Raphael megvonta az egyik vállát, – az áthaladás szelét.

– És hány olyan vámpírt ismersz, aki ennyire éles érzékekkel rendelkezik? Fogadok, hogy nem túl sokat.

– Egyáltalán nem sokat. Mit mondtál Colin Murphynek? – kérdezte, hirtelen témát váltva. Nagyon bosszantotta, hogy Cyn felhívta az egykori tengerészgyalogost, és nem csak azért, mert nem akarta, hogy híre menjen a merényletnek.

– Nem mondtam neki semmit, oké? Csak próbálom kideríteni, ki bérelte fel ezt a fickót, mert nem fogja feladni. Lehet, hogy egyelőre eltűnik, de ha szerződése van, újra próbálkozni fog. És még te is egyetértesz abban, hogy valószínűleg Klemens bérelte fel, vagy valaki, aki Klemensnek dolgozik. Szóval, meg kell találnunk, mielőtt még kapna egy második esélyt. És ha valaki tudhatja, hogyan kell felbérelni egy ilyen mesterlövészt, az valószínűleg Murphy.

A lány megpróbálta ellökni magát Raphaeltől, de a férfi mozdulatlanul tartotta. – Nem mondtam neki semmit! – ismételte meg, a szavai egyértelműek és nem kicsit ingerültek voltak. – A mesterlövészekről kérdeztem, arról, hogy hányan vannak, akik képesek ilyen lövésre, és hogyan lehetne őket megtalálni.

– El kellene hinnem, hogy Murphy túl hülye ahhoz, hogy megértse, miért kérdezősködsz?

– Talán azt hiszi, hogy fel akarok bérelni valakit – vicsorogta.

Raphael türelmetlen pillantást vetett rá.

– Oké, akkor tudni fogja, hogy valaki célpont volt, de nem kell, hogy te legyél az.

Raphael egy pillanatig tanulmányozta a lány arcát, miközben az dacosan bámult vissza.

– Édes Cyn – mormogta, és végigsimított az ujjaival a lány arcán. – Te ennél okosabb vagy!

– Mit számít ez? Azt hittem, Sophia a szövetségesed!

– Sophia a szövetségesem – erősítette meg a férfi. – Egyelőre. De ő nem az enyém, és nem lehet megbízni benne a saját érdekein túl.

– Rajmund sem tartozik a tieid közé, és te megbízol benne!

– Rajmundot sokkal jobban ismerem, mint Sophiát, és sokkal régebb óta. De még benne sem bízom meg teljesen. Az ő érdekei és az enyémek jelenleg egyszerűen egybeesnek.

– Nos, információra volt szükségem, és Murphy volt a legjobb, akitől tudtam, hogy megszerezhetem. Valaki megpróbált megölni téged, Raphael! Nem várhatod el tőlem, hogy csak üljek itt és malmozzak az ujjaimmal!

Raphael felsóhajtott. – Azon kívül, hogy bezárlak, nem tudom megakadályozni, hogy belekeveredj ebbe az ügybe. Csak azt tudom kérni, hogy használd a kiváló ösztöneidet és a józan eszedet, Cynem! Lehet, hogy engem céloztak meg, de téged is szívesen elkapnának helyette.

Cyn megsimogatta Raphael mellkasát, és előrehajolt, amíg az arcuk majdnem össze nem ért. – Lucas háborújáról van szó? – kérdezte, majd könnyedén megcsókolta a férfit.

– Valószínűleg igen. Klemens nyilvánvalóan azt hiszi, hogy győzni tud, különben soha nem kezdett volna bele. Ismerem őt. Ő egy vadállat, de óvatos vadállat.

– Képes rá? Mármint győzni. Tudom, mit mondtál a tárgyalóban, de ez kettőnk között marad. Le tudja győzni Lucast?

– Minden lehetséges, de nem, nem hiszem, hogy le fogja győzni Lucast. Lucas csak azért halogatta eddig, hogy reagáljonKlemens provokációira, mert megkértem rá. Azt akartam, hogy előbb Duncan a helyére kerüljön, és megerősítsék a Tanács tagjaként. Nem volt könnyű neki, de megtette Duncanért és értem. De Klemens ezt nem tudja, és nagyon is lehetséges, hogy Lucas visszafogottságát a gyengeség jeleként értelmezte. De Lucas sosem volt gyenge. Egy dublini tolvaj volt, amikor megismertem, egy utcai verekedő, akinek finomra csiszolódtak a túlélési ösztönei. Mindig torokra megy. De Klemens ezt nem tudja, ahogy azt sem, hogy Lucas az én gyerekem.

Csak nagyon kevesen ismerik a Lucasszal való közös történetemet, és most már te is közéjük tartozol. Szóval, megbízhatok benned, Cynem?– Felemelte a fejét, hogy gyengéden beleharapjon a lány alsó ajkába, mielőtt megcsókolta az állát, és lefelé haladva megcsípte kecses nyakát.

Cyn szívverése felgyorsult, és forró lüktetés kavargott végig Raphael hasán, ahol a nő puncija hozzá nyomódott.

– Bízhatsz bennem – suttogta a férfi hajába túrva a kezét, és lehajolt egy hosszú, kemény csókra.

A férfi megnyalta a lány ajkát, amikor Cyn levegőt készült venni.

– Nem hagyod el a házat Robbie és még egy másik nélkül! Hagyd, hogy Robbie válasszon, de azt akarom, hogy mindig két testőr legyen veled!

Cyn hosszan sóhajtott, de azt mondta: – Rendben! Két őr, ígérem!

A férfi megpaskolta a nő fenekét. – Gyere, zuhanyozz velem! Hamarosan kezdődik Juro eligazítása a lövöldözésről, és azt nem akarod kihagyni.

A lány olyan fürgén ült fel, olyannyira vágyott arra az átkozott eligazításra, hogy az már-már sértő volt. Így hát Raphael megfeszítette a hasizmait, és felemelkedett, hogy a szájába vegye az egyik duzzadt mellbimbóját, és addig szopogatta, amíg elég ínycsiklandó mellet nem kapott ahhoz, hogy végigkarcoljon agyaraival a puha bőrön. Aprócska ízelítőt kapott a lány élvezetes véréből, amit a mellbimbó körül megforgatott nyelvével nyalintott fel. Cyn megremegett, és a punciját a férfi hasához szorította, amíg Raphael meg nem érezte a nő duzzadt csiklójának kemény csücskét. Raphael lustán lenyalta a nő melléről az utolsó vércseppeket, aztán hátradőlt, és félig lehunyt szemmel figyelte, ahogy Cyn rajta ringatózva kényezteti magát, telt mellei himbálóztak, és szemét lehunyva hátradöntötte a fejét. Raphael a nő fenekéről a melleire helyezte át a tenyerét, dajkálva a kezével az elnehezült gömböket, és simogatva közben a mellbimbóit, miközben a lány egyre gyorsabban ringatózott. Egy másodperccel azelőtt érezte meg a lány izmainak feszülését, hogy a nő orgazmusa kirobbant volna, a háta megfeszült, a karjai Raphael fejét ölelték, miközben sikolyai betöltötték a szobát.

A lány összeomlott a férfi felett, és Raphael magában elégedetten elmosolyodott, miközben a nő remegő testét simogatta. Megérezte a lány könnyeinek enyhe, sós illatát, és erősebben átölelte.

– Mások is megpróbálták, Cynem – mormolta. – Ők már rég halottak, míg én még mindig itt vagyok.

– Tudom! – hangzott fel tompán a lány hangja Raphael mellkasáról. – De én önző vagyok! Nem érdekel az akkor, csak a most!

Raphael megcsókolta a lány feje búbját.

– És most minden eddiginél több okom van arra, hogy életben maradjak, lubimaya! Ötszáz évet éltem; még ötszázat akarok veled. Elpusztítom ezeket az ellenségeket, ahogy a többieket is elpusztítottam!

Megcsípte a férfi oldalát. – Azt jól tennéd!

Raphael felnevetett. – Gyere, Juronemsokáig fog várni!

– Ó, baromság! Várni fog, amíg te készen nem állsz, és ezt te is tudod!

Raphael felült, és magával vitte a lányt is.

– Igen, Juro várna. De te nem fogsz, úgyhogy menjünk zuhanyozni!